eVidék portál igénylése  


Diószegi emlékház
2006.08.07. 
 

Diószegi Balázs Munkácsy-, és Székely Bertalan-díjas festőművész szülőháza a valamikori Bacsó Béla, ma Szappanos Lukács utca 2 szám alatt. Az utca bal oldalán az első ház, pici kis régi paraszti épület. Olyan, mint Dió­szegi Balázs és szülei. Egyszerű, kicsit szegényes, nádtetős, jellegzetes kis­kunsági parasztház.

Diószegi Balázs 1914-ben szü­letett. Korán árvaságra jutott, édesapja az első világháborúban maradt oda. Gimnáziumi tanulmányait Kunszent­miklóson végezte, rajztanára Gál Sán­dor volt. A főiskolán Rudnay Gyula ta­nítványa volt. Később újvidékre, Nyír­egyházára, majd legvégül Kiskunhalas­ra került. Művészete itt teljesedett ki, amelynek eredményeként 1981-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki.

A szülőházat 1981-ben alakítot­ták át emlékházzá, ahol több Diószegi Balázs által adományozott festményt állítottak ki. Az emlékház az óta sok mindent megélt. Komoly állagromlást és felújítást egyaránt. Az utóbbi né­hány évben stagnált, de újra van re­mény, hogy a Diószegi emlékház régi fényében ragyogjon.

Az épület négy helyiségből és egy udvari pihenőből áll. Az utcafronti nagyszobában és a konyhában au­gusztus 20-tól Kunkovács László fotó­művész alkotásai láthatók, Székely Gábor Petőfi kutató kalauzolása mel­lett. A kisszobában néhány ránk ma­radt Diószegi Balázs relikvia lesz látha­tó, többek között a Munkácsy-díj is. De egy-egy kedvenc ruhadarabja, vagy festés közben használt eszköze is.

A negyedik helyiség raktározási célokat szolgál, hiszen az emlékház ki nem állított tárgyai között nagyon sok fontos helytörténeti témájú dolog talál­ható.

Kulcsosházként működik. Je­lentkezés a Virágh-kúria gondnokánál a 06-20-529-6584-es telefonszámon.

 

 
 
 
 
eWorld