eVidék portál igénylése  

Főoldal > Hazai hírek

Nem lehet késni az ajánlószelvények leadásával
2010.09.03. 
Pénteken jár le az ajánlószelvények leadásának határideje. Az önkormányzati választásokon induló pártok, jelölő szervezeteknek, egyéni képviselőjelölteknek és polgármester-jelölteknek délután négy óráig kell leadniuk az október 3-i választásokon való indulásukhoz szükséges kopogtatócédulákat.

Békében térhetett vissza Révkomáromba Sólyom
2010.08.23. 
Egy éve nem engedték be az országba, idén, immár magánemberként Sólyom László gond nélkül részt vehetett az augusztus 20-i megemlékezésen Révkomáromban. Tavaly forrottak a nacionalista indulatok, idén minden a megbékélésről, a szlovákok és magyarok együttéléséről szólt. Sólyom László nem készült külön beszéddel, javarészt megismételte a kulturális nemzetről alkotott vízióját, amit már június 4-én, az országgyűlés Trianon-emléknapján is elmondott.

Végnapjait éli a balatoni halászati cég?
2010.08.02. 
Végelszámolás zajlik a Balatoni Halászati Zrt-nél – állította szerdán több, a céghez közel álló szakember. A cégvezető és az állam, mint tulajdonos képviseletében nyilatkozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ezzel szemben úgy tájékoztatott: nincs folyamatban végelszámolás, ilyen döntés nem született.

A magyar élelmiszeripar jelene és jövője
2010.08.02. 
Az élelmiszeripar - stratégiai fontosságának köszönhetően - a magyar nemzetgazdaság hagyományosan jelentős ágazata. Az ipar teljesítményéből való részesedése mintegy 15 %, a 14 ágazatot átfogó feldolgozóiparon belül a második helyet foglalja el.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | KÖVETKEZŐ
 
eWorld